No, gyermekeim... Azért gyűltünk ma itt össze... Nem, nem esküvő lesz, hanem egy bejelentés.
A Dinnyebefőtt első bejegyzése 2008. szept. 18-án íródott, akkor indult világhódító útjára eme remek blog. Azóta majdnem 19 ezer látogatója volt az oldalnak, amiből 11 ezer egyedi ip-cím volt. Nem csak az országból, meg a környező országokból jöttek vendégek, hanem a világ minden tájáról. De tényleg mindenhonnan. Néha komolyan meglepődtem, hogy milyen országokból látogatják a blogot.
Egy korántsem teljes lista ízelítőnek:
Kína, Tajvan, Korea, Egyesült Arab Emirátusok, Egyiptom, Ausztrália, Kazahsztán, Izrael, Hong Kong, Pakisztán, Európa minden országa, és az USA-ból is. Sőt, onnan sokszor több ip-ről látogatták a dinnyét, mint itthonról.
Még most is, hogy napok/hetek óta alig frissül az oldal, naponta 150-200 látogató érkezik. Szóval azért nem rossz. Sőt... KLIKK IDE
Viszont a dinnye már nem ugyanaz, mint pár hónapja volt... Ezt mindenki láthatja, nem kell bizonyítanom. Ennek megvannak az okai, ezt fogom elmondani. És megvan a következménye is, ezt is el fogom mondani.
Mostanában már nem volt kedvem, hangulatom, erőm csinálni normálisan a blogot, mostanra eljutott odáig a dolog, hogy egy nagy rakás fos az egész, nagyon ritkán kerül fel új bejegyzés. A kezdeti lelkesedésem teljes mértékben eltűnt, már nem tudok újítani, ha valamit felrakok, az is totál unalmas, mert a korábbi dolgok valamilyen változata. Úgy értem, folyton ugyan olyan vicces dolgok kerülnek fel, és kezd monoton lenni. Engem egyáltalán nem szórakoztat már a Dinnyebefőtt, ezért nem tudom a korábbi nagyonnagyon magas színvonalon tartani. Ezt a színvonal esést, pedig meg kell állítani.
Azt sajnos nem tudom egészen pontosan, hogy mi idézte elő ezt a helyzetet. Annyi bizonyos, hogy valami meghalt bennem. Régen minden nap az volt az első, hogy kerestemkutattam valamit, amit viccesnek találtam, mostanában meg napokig eszembe sem jut, hogy kutakodjak, ha kapok valamit, akkor azt felrakom, és ennyi.
Úgy gondolom, hogy meg kell tennem ezt a lépést, mert ha valamit csinálok, akkor azt vagy rendesen, teljes lelkesedéssel, és mindent beleadva (azért iszom ennyit :D ), vagy inkább sehogy. A kettő között nincs olyan út, ami jó lenne, mert azzal csak becsapok másokat, és magamat.
A Dinnyebefőtt világhódító útjának végére ért. A későbbiekben nem fogok új dolgokat felrakni, és valószínűleg szüneteltetni fogom a dinnyét, azaz nem törlöm teljesen, csak elrakom télire. (A blog nem törlődik, de nem lehet majd elérni). Így meghagyom az esélyt, hogy majd valamikor, valahol, folytassam, amit elkezdtem.
Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult a blog világszínvonalúvá válásához. Akár hozzávalóval, rendkívül tartalmas, és építő jellegű kommenttekkel, akár csak azzal, hogy itt járt. KATTINTS IDE
Nem szeretnék senkit megnevezni külön, így nem teszem. Nélkületek már rég nem lenne Dinnyebefőtt, srácok. És mielőtt elérzékenyülnétek, és könnyeznétek, íme a tökéletes nő: KATT
Na, pacsi, puszi, kézcsók, viszlát!
Ennyi voltam. A szerkesztőség bezár. Vége van ennek nagyon, kicsicsillag...
Keresek egy barátnőt, aki sok pénzzel rendelkezik, és fizetné a péntek/szombat estéimet. Nem feltétel, hogy ő is jöjjön velem, csak tömjön pénzzel. Nem is kell találkoznunk, így az sem feltétel, hogy szép legyen, csak fizesse a pálinkáimat. Ha véletlenül neki nincs pénze, de rendelkezik egy baráttal, barátnővel, aki szívesen költené rám a pénzét,úgy is jó. A lényeg, hogy ne nekem kelljen fizetnem a saját piálásomat.
Ha magadra ismertél, vagy ismersz valakit, aki megfelelő volna, akkor írj egy emilt.
Már megint a gyerekek... Az USA-ban egy 13 éves kölyök azért lőtte agyon apja puskájával a 10 éves öccsét, mert nem látta tőle rendesen a tv-t. Talán közben az járt a fejében, hogy "na most megkapod, te szemét, amiért te kaptad a süti nagyobbik felét. most nevess!". Vagy én nem tudom...
Egyébként a bíróság lehet, hogy a tárgyaláson felnőttként fogja kezelni a srácot, így kaphat jó pár évet. Vélhetően az apjuk sem ússza meg a dutyit. Jó lenne, ha nálunk is komolyabban vennék a fiatalkorúak bűneinek megtorlását, hogy ne ússza meg a kis taknyos egy kis ejnyebejnyével, ha mondjuk megkésel valakit az utcán. De ne reménykedjünk...
Itt a hír:
"A tévénézésen veszett össze két testvér az Egyesült Államokban, egyikük apja puskájával arcon lőtte öccsét. A fiú a kórházba szállítást követően meghalt.
Agyonlőtte 10 éves öccsét egy 13 esztendős fiú az Egyesült Államokban, mert összevesztek a tévénézésre alkalmasabb helyen. A vita hevében a nagyobbik fiú felkapta apja puskáját és arcon lőtte öccsét, aki kórházba szállítás után meghalt.
A gyilkos fivér egyelőre fiatalkorúak börtönében van, de nem kizárt, hogy a bíróság felnőttként fogja kezelni. A két gyerek 44 éves apja ellen is eljárás indult hanyag fegyvertartásért. Puskáját egyszerűen a falnak támasztva tartotta a hálószobában.
A közelmúltban ez már a harmadik családi tragédia, amelyet gyerek okoz lőfegyverrel az Egyesült Államokban. Bő egy hete egy 11 éves gyerek lőtte agyon apja terhes barátnőjét, előtte pedig egy 8 éves fiúcska végzett apjával és annak lakótársával."
Nem, ő nem a világbajnokság megnyerésének örül így, hanem annak, hogy pontot szerzett. A srác bebizonyítja, hogy minden pontnak lehet örülni. Bár lehet, csak annak örül, hogy részt vesz a versenyen. Elég laza...
Kíváncsi vagyok, mit művel, ha véletlenül egy gyengébb ellenféllel kerül szembe.
A nagylány megkérdezi az anyától, hogy hol jön ki a gyerek.
- Pont ott, ahol a fiú kilenc hónappal ezelőtt betette.
A lány elgondolkodik.
-És mond anya, nem rúgja ki a fogaimat?
Jack látogatóba megy a haverjához, Joe-hoz. Beszélgetnek, telik az idő, egyszer csak Joe megszólal:
- Jack, lehoznád a papucsomat az emeletről?
-
A te házadban én hozzam le? - kérdezi, de aztán csak felmegy az
emeletre, ahol találkozik Joe feleségével, és felnőtt lányával.
Megszólal az asszony:
- Hát maga meg mit keres itt?
- A férjed küldött, hogy dugjam meg mindkettőtöket.
- Hát azt nem hiszem.
- Hé, Joe! Mindkettőt?
Azt már tudjuk, hogy az emberek hülyék. Azt is tudjuk, hogy sokan szereplési mániában szenvednek. A baj ott kezdődik, ha a kettő párosul, mert akkor idiótábbnál idiótább Guiness-rekordok születnek. Nézzünk párat:
A lista természetesen szubjektív, hiszen nincs általános szabály arra,
hogy kiderüljön, hogy a három napon át bukfencező jelölt vagy a fejjel
lefelé lógatott léggitározó művész teljesítménye az érdekesebb,
számottevőbb. A szerkesztők nem is törekedtek objektivitásra, pusztán
összeszedtek ötven, nem éppen hétköznapi csúcsteljesítményt.
"A lista élére a kanadai Sean Shannon került, ő 1995-ben döntötte
meg a gyorsbeszéd világcsúcsát: a Hamlet-ből idézett egy 260 szóból
álló részletet, mindössze 23,8 másodperc alatt. Állítólag minden szó
érthető volt. Az ezüstérem egy erős embernek jutott, ugyanis az
ausztrál Derek Boyer - szintén 1995-ben - egy olyan hatalmas
gépjárművel birkózott meg, amit a legtöbb ember soha meg nem tudna
mozdítani: ő 30,5 méterre tolta a harminctonnás kamiont. A bronzérmet a
kissé vakmerő - egyesek szerint őrült - Danny Higginbottom csípte meg,
egy olyan műsorszámban, amit nem igazán javaslunk olvasóinknak: a
sekély vízbe történő ugrás rekordját döntötte meg, 8,9 méterről ugrott
30 centi vízbe.
A kockázatos rekordokhoz tartozik a negyedik helyezett, amerikai
Robert Foster csúcsa, ő 13 perc 42 másodpercig tartotta vissza
lélegzetét - bizonyára betörők járkáltak a lakásában, miközben ő egy
szekrényben gubbasztott. Az érdekes-idétlen rekordok számát növelte
1990-ben a kaliforniai Gary Stewart, ő a folyamatos pogózás nemzetközi
csúcstartója, 177 737 ugrással. 2001-ben Ashrita Stewart került be a
neves könyvbe, ekkor 75 darab kicsiny üvegpoharat egyensúlyozott az
állán, 10,6 másodpercig, New York nagy örömére és a takarítók nagy
riadalmára.
Jézus egyik követője került a 11. helyre, ugyanis 1969 és 2000
között a floridai Arthur Blessitt 34 ezer kilométert gyalogolt, át több
kontinensen, egy közel négyméteres kereszttel a vállán. A "legszőrösebb
család" sem jutott be az első tízbe, ugyanis a mexikói Victor és
Gabriel Ramos csak a 12. helyre futottak be. Nekik testük 98 százalékát
szőr fedi, ezzel pedig nem lennének jó alanyok egy Gillette-reklámhoz.
Nekik sem lehet könnyű az életük, de az amerikai Charles Osborne is
keserves, gyötrelmes rekordot ért el 1922 és 1990 között: szinte
átcsuklotta a XX. századot.
A folyamatos tetoválás rekordja 33 óra, a legtöbb piercing egy
emberen 230 darab, ugyanakkor a legtöbb, gyomorból kivett idegen tárgy
száma 2533. A falánk kanadai nő gyomrából kioperált holmik közt volt
947 tű is. A bizonyíthatóan egyik legszerencsétlenebb ember a világon a
virginiai Roy C. Sullivan, hétszer csapott belé a villám 1977 környékén
- ugyanakkor persze igen szerencsésnek is lehet nevezni, ugyanis
túlélte a csapásokat.
Egy amerikai kiskamasz tartja az arcon történő kanál-egyensúlyozás
rekordját (15 darab, 30 másodpercen keresztül, ha valaki ki szeretné
próbálni), ugyanakkor egy angol nőé az orral történő narancs-pöckölés
hivatalos csúcsa. A legtöbb órát - öt darabot - Kim Seung Do ette meg
Dél-Koreában, 1998-ban, persze tettének valódi okára nem derült fény.
A tipikus háziasszony retteg a csótánytól, sikít egy méretesebb pók
láttán - de a brit Christine Martin nem tartozik közéjük, ugyanis
2002-ben egy másfél órás bogár-fürdőt vett, egy hernyókkal, lárvákkal,
kukacokkal teli kádban. Más korábban kiugrott volna onnan, de az indiai
Om Parkash Singh ezt is tűrte volna, ő ugyanis 20 óra 10 percen
keresztül állt teljesen mozdulatlanul, még arcizmai sem rezdültek.
Egészen értelmetlen rekordok sorakoznak a negyvenedik hely
környékén: például az amerikai Jackie Bibby nyolc élő csörgőkígyó
farkát tartotta a szájában 12,5 másodpercig. Rengeteg szabadideje, igen
ütős kedve, de kevéske igazán ütős ötlete lehetett viszont Les
Stewartnak, aki 1982-ben elkezdte legépelni a számokat, majd 1998-ig
gépelt. Egytől egymillióig írta le őket, betűkkel. A viccmesélés
rekordját sem Antal Imre tartja: Mike Heeman 24 óra alatt 12 ezer 682
viccet mesélt el - arról nem szól a hír, hogy hány tréfás, poénos
sztorin nevettek a hallgatók.
A bekötött szemmel történő motorozás rekordját nem a Jackass
emberei tartják, bár abban a műsorban is tesznek ilyeneket. Tavaly
döntötte meg a csúcsot Mike Newman, ő 164 kilométeres óránkénti
sebességgel száguldott - vakon. Ennél sokkal lassabban haladt a 76 éves
Cypriot Kively Papajohn, mikor 1987. december 28-án foglyul ejtette egy
elromlott lift. Csak szilveszter után, január 2-án szabadították ki
alkalmi börtönéből, és az volt a nagy szerencséje, hogy épp az
élelmiszerboltból igyekezett haza, így volt nála innivaló és némi
szilárd elemózsia. "
Nem hiába, meghalni is csak stílusosan érdemes. Ők megadták a módját:
(amúgy az FBI szokott kiadni egy listát minden év legbizarrabb haláleseteiről. nem tudom, ez melyik év)
1. A 36 éves Alex Mijtust a felesége gyilkolta meg, egy 50 centiméteres
vibrátorral felfegyverkezve. Mrs Mijtus megunta férje bizarr szexuális
kívánságait, és az 50 centis segédeszközt teljes egészében férje hátsó
fertályába helyezte, olyan súlyos belső sérüléseket okozva, amibe férje
belehalt.
2. A 99 éves Debby Mills-Newbroughton az utcán átkelve vesztette életét.
Az idős hölgy következő nap töltötte volna be a 100-ik életévét, az
úton lánya társaságában éppen a születésnapi bulijára indult volna
tolószékében, amikor elütötte a szülinapi tortáját hozó teherautó.
...És bizony le is égtek, de elég rendesen. Egy kis összeállítás következik olyan esetekből, amikor az énekes elfelejtette a himnuszt. Bizony, elég gáz, ha valaki kiáll több ezer néző előtt, aztán hirtelen nem jut eszébe a himnusz következő sora, vagy csak simán elröhögi magát közben. Szóval nem csak a mi Király Lindánk nem tudja a saját himnuszát.
Ő még fiatal, biztos lámpaláza volt, nem énekelt még ennyi ember előttt. Meg amúgyis egész jó hangja van, és egy kis segítséggel megoldotta:
Na, ez már a nevetségesebb kategóriába tartozik. A csaj állítólag kanadai, de ez akkor sem mentség arra, hogy a himnusz közben hátramegy egy papírért, amire fel van írva a szöveg. Mellékesen geci nagyot esik :D Szerintem ezután hetekig nem mozdult ki a lakásából:
Na, és akkor itt van a mi Király Lindánk... Pár évet az USA-ban élt, és máris töri a magyart, a Himnuszt meg nem tudja. Alaposan kifütyülték, és azóta is emlegetik az alakítását. Jobban járt volna, ha visszaszökik titokban Amerikába.(adjatok rá hangot, kicsit szar a minősége)
A nők elkezdhetnek rettegni... A gyors kaját már feltalálták korábban, és most itt van ez a remek készülék is.
Svédországból származik, tiszta szilikon........különböző méretben kapható
1.50-től 1.75-ig. A bőr anyaga tapintásilag 99,8%-ban olyan mint az
igazié. 30 erogén zona van rajta. 100 szenzor található a testen. Minden
egyes szenzor 20 különböző mozgást végeztet lassan. Közösüléskor emberi
hangon nyögdécseléseket ad ki. A hangot szintén ki lehet választani, és 16
személyre szabott parancsot tud végezni (max 2m távolságban a te hangodtól).
Bármelyik szenzor lágy érintésére nedves lesz. Alapvető tulajdonságai:
3 nyílás ( vagina, fenék, száj )
Lehet mozgani afejét ( variálás céljából )
Lehet több méretben és súlyban kapni ( 7típus )
Lehet változtatni a fenék és mell méretét, bőr színét, szemek és haj színét, körmök méretét és
színeit.
NEM elektromos és...
FŐLEG....FONTOS: NEM FÉLTÉKENY, NEM BESZÉL,
NEM MENSTRUÁL, NEM HARAGSZIK meg a foci meccset nézünk a tv-ben, NEM VÁSÁROL
CIPŐKET ÉS RUHÁT, NINCS ANYJA, NEM JÁR SZÉPSÉGSZALONBA, SOSEM FÁJA FEJE,
NEM REKLAMÁL HA KÉSEL VAGY ELUGRASSZ A HAVEROKKAL INNI,
NEM HÍZIK...SOSEM ÖREGSZIK MEG, MINDIG JÓ A KEDVE ÉS BÁRMIKOR
A RENDELKEZÉSEDRE ÁLL...stb
UI: egyedüli hátránya hogy 14.000 $ -ba kerül, viszont nem kér enni és
ami a legfontosabb válás esetén nem viszi el a házat és a kocsit.
Ha a széketeken az van, hogy made in China, akkor azonnal cseréljétek le! Biztos nem kellemes érzés, ha felmászik az ember seggébe a széke... próbáljuk ezt elkerülni, és ne vásároljunk kínai gagyit. Azt már inkább meg sem próbálom elképzelni, hogy festhet az ember, miután a szék rugója felmászik a végbelébe... Viszont a melegek legalább rájönnek, ha felrobban alattuk egy szék, hogy nem is olyan mókás dolog a seggbe dugdosni tárgyakat.
Egy cseppet túlsúlyos kínai 14 éves alatt szétment a szék, belehalt...
"Elvérzett egy fiatal fiú Kínában, mert felrobbant alatta az olcsó
irodai szék. A gyerek egyedül volt otthon, a mentők későn érkeztek..."
Már gyerekkorunkban megtanítják, hogy nem szabad játszani az étellel, mert elvisz a rézfaszú bagoly, vagy csak simán bezárnak a pincébe. Többségünk abba is hagyja a kajával való játszást olyan 7-8 éves korában. Belőlük lesznek a normális emberek. A többiekből meg olyanok, mint a videón szereplő úriember.
Hamarosan minden osztályban elindul a labdarúgó-bajnokság (a remek MB I már elkezdődött), és bizony a rajtra nem csak a csapatok, játékosok készülnek, hanem játékvezetők is. Mert ugye, alaposan fel kell készülnünk mind lelkileg, mind testileg a hatalmas igénybevételre. (futás nézők, játékosok elől, felénk repülő tárgyak elől elhajlás, gátfutás, birkózás, nyitott szemmel alvás)
A következőkben kaptok egy kis ízelítőt abból, hogyan is zajlik egy játékvezető napja, amikor készül a bajnoki rajtra.
A futball bírók is készülnek ám a bajnoki szezonra:
7.30: ébresztő sípszóra
8.00: fütyülős barack, reggeli (le)rántotta
9.00: a pénzfeldobás és a kezdősípszó gyakorlása
10.00: folyamatos merev nézés az éleslátás fejlesztésére
11.00: mutatás a 11-es pontra (helyből és nekifutásból)
12.00: ebéd (feketeleves, sárgadinnye, piros alma)
13.00: lengetés zászlóval (váltott kezekkel)
14.00: az előnyszabály mutatásának gyakorlása
15.00: sárga és piros lap felmutatása (helyből és nekifutásból, váltott kezekkel)
16.00: a „Hülye vagy!” és a „Mocskos csaló!” kórus hallgatása, rezzenéstelen arccal
17.00: a „Keljen fel!” mozdulatsor gyakorlása
18.00: a cseretábla emelgetése
19.00: vacsora (bundás kenyér)
21.00: diszkó (DJ Palotai)
24.00: hármas sípszó jelzi a nap végét